Wednesday, October 29, 2014

Az ősz színei - 4. bordó/vörös

Sziasztok,

Thimmyke által szervezett challenge második felénél járunk, és ez kicsit aggaszt, mert azt jelenti, hogy az ősz is lassan véget ér :(






Közben a másik challenge is halad, és némi átfedés van a kettő között, ezért itt most a bordó illetve vörös lakkoknál tényleg a sötétebbekre koncentráltam, a másik posztban pedig az égő pirosas lakk kerül terítékre. Szokásosan most is megtaláljátok a Top 5 lakkot IDE kattintva.

Tegnap párommal a Westendben jártunk, és vettünk két lakkot (PP Solar Flare és Zoya Dream) El sem tudom mondani, mióta vártam a Dream-re, az meg csak hab a tortán, hogy ajiba kaptam:) Eztért aztán a szokásos challenge előestéjén - bár ki volt készítve minden a manikűrhöz - a kezem, a szívem, minden Dream felé húzott. Ma egész nap gyönyörködtem benne, viszont valószínűleg rossz alaplakk választás miatt délután 3 felé már kopást vettem észre rajta:(... Ha ez eddig nem elég elkeserítő, akkor jöjjön maga a horror!!! Gondoltam én lazán lemosom, és akkor majd szépen jön a piros manikűr. Vatta elő, lemosó elő, közben egy kis youtube videót betettem és elkezdtem, csak úgy "vakon", videózva lemosni. Mikor a harmadik körömhöz értem, valami sugallat jött, hogy le kéne pillantani. Nem volt szép. Franciska, a macsek kérdőn nézett rám a sikoly után...

Fél óra, egy csomag vatta és egy deci aceton után így néz ki. Sajnos sokkal vészesebb, mint a kép mutatja, és kicsit aggaszt, hogy a kis barázdáimba is beült :(




És most a poszt pozitív része:

Bordó Mani! Akkor már Chyna, Ázsia, azaz Suki plate és arany!

Alap: Bourjois Rouge Escarpin
Nyomda: Barry M Gold Foil (mi más :)) és MoYou Suki 04
Accent nail: Zoya Chyna egy réteg Seche Vite-tel




Szoktatok néha fedőlakkot tenni egy-egy Liquid Sand v Pixie lakkra? Nektek mi fogta be eddig legjobban a körmötöket?



6 comments:

  1. Én minden manikűröm alá szoktam fedőlakkot tenni. Eddig talán a legjobban egy Nyc lakk fogta meg a körmet , még pedig a 296-os számú Water Street Blue nevű lakk.
    A manikűr nagyon szép lett :)

    ReplyDelete
  2. Nagyon szép, a piros lakkok és a minta is, ünnepélyes, elegáns, hm mit is mondjak még? :)

    ReplyDelete
  3. Hogy ez milyen jó, ki nem találtam volna, milyen lakk van a gyűrűsujjadon. Ki szoktam próbálni mindent fedőlakkal, aztán vagy tetszik, vagy nem. Nekem a zöld lakkok nagyon ragaszkodóak, főleg, ha többször egymás után kenem fel őket.

    ReplyDelete
  4. Gyönyörű lett a manikűröd, a Zoya lakkocska gyönyörű! :)

    ReplyDelete
  5. Nagyon szép ez a mani, gratula! :) És nekem külön tetszik, hogy a homoklakkon is van fedőlakk, annyira szép lesz ettől. Nyáron valahogy bírom a fedőlakkokat magukban, de ilyenkor, amikor jön a hideg idő, minden csillogásra nagyon vágyom, szóval mindenre kenek fedőlakkot! :)

    ReplyDelete

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...