Monday, December 15, 2014

Nail polish finishes vol. 3 - CREME

Sziasztok,

Ma a mostanában kissé háttérbe szorult creme finist hoztam, de azért remélem élvezni fogjátok a bejegyzést!





Igen, azt hiszem valóban ezt a finist ismerik legtöbben, mégis a lakkhasználat kezdeti vagy amatőr szakaszában rendszeresen nevezik az emberek MATT-nak. Ezt imádom: Húúúúú dejóó ez a matt lakk a körmödőőőőőőőn!!! Ekkor vágom a poker face-t, sőt még egy mosollyal fogadom is a bókot, és csendben megjegyzem, hogy a manikűröm nem matt (szikrázik, mint az istennyila, hisz Seche Vite-et használok) hanem krém finisű. Aztán esetleg legközelebb mutatok az illetőnek egy valóban matt lakkot, és akkor talán ráébred mi a különbség. Most nem hoztam sok képet, mert ami más, mint krém, tehát van benne csillám vagy bármi, azt én már nem szoktam ide sorolni.

Az embernek talán a krém lakkokkal szemben szokott először pár alapvető elvárása lenni:
- Maximum két vagy kivételes esetben három réteg kelljen belőle (ha 3nál több kell, az már sheer vagy jelly finis)
- Ne csíkozzon
- Fényesre száradjon
- Tartós legyen
- és persze legyen szép a színe


Kevés márkának sikerül mindezt ötvözni... Akiknek mégis összejött - nem feltétlen minden egyes darabnál - azokat szeretjük, de nagyon, néha még kicsit elnézőek is leszünk vele egy idő után. Személyes kedvenceim: OPI, Orly, Barry M és még sorolhatnám. Értek már nagyon nagy meglepetések "lakkos" éveim során, de szerintem ezzel mindenki így van. Néha ki lehet fogni egy szuper 100 Forintos lakkot vagy egy borzalmas 3000 Forintosat is.



Egyedül a fehér színnél nem sikerült még mindig megtalálnom a tökéletest, de alakul a dolog Golden Rose 76os lakkjával. Most csak egy darab minimanó képet hozok a tarsolyból, Dunát lehet rekeszteni a krém finisű lakkokkal. Remélem, ha már eddig a posztig eljutott valaki, van elképzelése, hogy milyen is egy jó creme lakk. Valami ilyesmi - mint Lovely feketéje, egy rétegben fedőlakk nélkül:)



Első creme lakkom: ezt nagyon nehéz lenne megmondanom, de talán Manhattan egyik pirosa a kettő közül (45P, aki néhai "Kos" manikűröm megbízható alapját képezte)

Legutóbbi szerzemény: Barry M Gelly Hi-Shine Almond a novemberi lakkos talin :)

Wishlist: 
Barry M Gelly és Models Own Hypergel lakkok. Mind :)


Ti szeretitek a krém finist? Melyik márkával vagytok legjobban megelégedve?

9 comments:

  1. Nálam nagyon változó, h milyen finis tetszik, jelenleg a holo, glitter-mánia tombol, ja és aranyszín.
    Krém finisű lakkok közül talán a Deborah Lippman ami a legjobb, de a Zoyák is kitűnőek.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ó igen holo és glitter!! Nálam ez nyáron tetőzött :D

      Delete
  2. Én nagyon szeretem a krém finist, bármilyen "unalmasnak" is hat :) Néha olyan felüdítő egy szép színt viselni magunkon. Állandóan kampányolhatnék a Gelly Hi Shine lakkok mellett (azt hiszem ezzel te is egyet értesz :)) hiszen olyan nagyon jók! Éljen tehát a krém finis, nekem minden színből kéne! (mármint mindig létező színből :D - Nagyok az igényeim? Aligha :P)
    Ja és ha már márka, akkor a Golden Rose szintén verhetetlen :) Valamint a Moyra is szépen jeleskedik most már a Gel Look vonallal :) Szívem szerint a Zoya krém finisű lakkjait próbálnám ki, de nincs az a pénz, hogy ennyit kiadjak értük :/

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nagyon egyezik a mi ízlésünk! Ahogy elnézem nekem sincs creme Zoya lakkom. Bár egy A england Galahadem van, de azt fél áron vettem és kék mániás vagyok :) OPI My Very Fist Knockwurst ami már kicsit magasabb árkategória, de az a személyes Nude-om, nem tudom mit csinálnék nélküle...

      Delete
    2. Uhh, én tökéletes nude-nak régóta ábrándozom a Barry M Almond-ról. Az nagyon szép... Hjaj... De most már kell egy Zoya lakk is végre! :D És tényleg egyezik az ízlésünk, de nekem ez már régebben is feltűnt ^^

      Delete
  3. A krém finis nálam nagy mumus. Imádnám, ha nem lenne olyan nehéz jó minőségű krémeket vadászni. A matt mizériát nekem ne is mond, ez nekem is érzékeny pontom, én mindenkit kijavítok! :-D És mit is várunk, amikor néha még egy gyártó is elvéti ezt a hibát, lásd Flormar Supermatt lakkok, amik valójában krémek :-)

    ReplyDelete
    Replies
    1. IGEEN!!!! és persze Essence is simán elnevezett egy kollekciót H@alographicnak. Minden volt benne, csak épp holo nem :)

      Delete
  4. Krém finishű lakkból van a legtöbb nálam, a kedvencem, nekem nincs problémám velük. Moyra, Opi és Golden Rose a kedvenc márkáim, bár meg kell mondanom, nekem a GR az aztán csíkoz, oda kell figyelni, ha két réteges fedést akarunk. Régen volt krém meg gyöngyházszínű, örülök, hogy most ennyiféle finsh közül lehet választani.

    ReplyDelete
  5. Nagyon szeretem a krémes lakkokat, és a kedvenc márkáim az Avon, a China Glaze, az OPI és a L'Oréal. Avonból van a legtöbb, és a krémesek szinte mind már 2 rétegben csodásan fednek, de totál bén a marketingjük, az OPI általában véve jó, de van egy régebi kiadású nude, aminek a színéért odavagyok, az ecset viszont rettenetes vékony, ezért három réteg kell belőle. A China Glaze pedig általában véve megbízható e téren, de az alaplakk használata kötelező az erősebb színeknél.

    ReplyDelete

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...