Monday, August 17, 2015

Glam Polish - Rehab

Mikor megjelentek az első képek a Glam Polish Gleek kollekcióról, ez a darab instant szerelem lett:)



A legutóbbi Hypnotic Polish rendelésnél kicsit kirúgtam a hámból, és rendeltem egy rakat Glam Polish szépséget. Elsőként Rehabet szerettem volna kipróbálni és megmutatni, mert őt éreztem a leginkább nyári lakknak. Sajnos ismerem magam, és bár igyekezni fogok mást is felkenni a következő hetekben, emellett a rengeteg holó, glitter és különleges szín mellett nem fogok tudni csak úgy elsiklani. A lakk 15 ml-es kellemesen stabil üvegben érkezik. Az ecset sajnos nem a kedvencem, kicsit hosszúnak érzem, és ha nem figyelek oda, akkor lakkozás közben a szárán felgyülemlett lakk a körömre ugrik abszolút váratlanul. Második körmömet kenve már fel voltam készülve, és alaposan lehúzogattam az ecsetet, így már problémamentes volt a lakkozás. A lakk állagával nagyon meg vagyok elégedve, nem rohant a körömágyamba. A képeken majd 2 vékonyabb rétegben láthatjátok, szerintem ennél nincs szükség többre. Meg merném kockáztatni, hogy rövidebb körmökre 1 vastagabb réteg is elég, de én a száradás és egyenletesség miatt inkább 2 vékonyat szoktam kenni. A szín kicsit más, mint amire számítottam. A webshop leírása szerint ez egy türkiz holó lakk ezüst holó csillámokkat - nekem kicsit kevés benne a zöld, hogy türkiznek nevezzem. Ennek ellenére nagyon tetszik, és nem hiszem, hogy van hasonló darab a gyűjteményemben.  Mostanában kicsit több időm van kísérletezgetni különböző díszítési technikákkal, ezért úgy döntöttem, valami számomra újat kipróbálok. MoYou Fashionista 05 lemez, fehér MdU nyomdalakk és Color Club Worth the risque lakkokkal felszerelkezve a stamping decal gyártásba kezdtem. Közel sem lett tökéletes a dolog, de még próbálok rájönni, hogy min kéne változtatni a szebb eredmény érdekében. Az biztos, hogy sokkal jobban oda kell figyelnem, hogy óvatosabban töltögessek legközelebb, vagy vastagabb szegélyű mintát válasszak valamelyik nyomdalemezről. A gyorsabb és biztosabb eredmény érdekében egy IKEA tányéralátétet használtam, ahova felkentem 5 körömnyi EverGlazet, erre nyomdáztam a kis nyilakat, töltöttem az ezüst holóval dotting toolt használva, majd még egy réteg EverGlazzel zártam le a dolgot. Az eredmény nagyon kemény  és vastag lett:( Annak ellenére, hogy elég laposak a körmeim, nagyon megszenvedtem a a helyreigazítással. Ha valamelyikőtöknek van tuti tippje, hogy hogyan lehet kicsit rugalmasabb/vékonyabb decalokat gyártani, ezer örömmel olvasnám a kommentben:)! Azt hiszem elég  a dumából, jöjjenek a képek!
Ha megtetszett a lak, innen tudtok rendelni:


With my last Hypnotic Polish order I purchased a lot of Glam Polish beauties. I wanted to show Rehab as first from the Gleek collection because I felt it was the most appropriate for summer. I know myself and even if I had plans to use polished from various brands  in the coming days, I doubt I would be able to just pass these unique holo glitter polishes. Glam Polishes arrive in a stable, 15 ml bottle. The brush is not my favorite - it is sleek and I had escaping  polish who jumped from the nowhere onto my nails due to its length. I resolved this issue with some pre-work before applying the polish so I had no surprise drops after the second nail. The texture is really good, the polish did not flood my cuticles at all. You will see the polish in two coats on below pictures. I think 1 thicker coat would also work with shorter nails, but because of the easier drying and more even application I prefer 2 thin coats. The color is slightly different than I expected. The site describes it as "Turquoise holographic with silver ultra-holographic micro-glitter". It has not enough green so I could not call it turquoise, but still this is a gorgeous polish with no dupes or even similar enamels in my collection. These days I have more time to experiment and try new techniques so I grabbed my MoYou Fashionista 05 plate, MdU white stamping polish and Color Club worth the risque and decided to go for a stamping decal. The result is far from perfect, I am still trying to find out what should I change for a better outcome. I will have to be more precise and careful when filling in the pattern or should choose a design with wider border. For quicker and safer result I used my IKEA plastic place mat and applied 5 EverGlaze regions where I stamped the arrows and then filled in with the silver holo polish using a dotting tool. I finished the decals with one coat of EverGlaze. The result was a thick, rigid "thing", and I had a really hard time applying it to my nails although they are rather flat. If You have any tips for creating more thin and felxible decals, please let me know in the comments section:)! I think I have talked enough, let's see those swatches!
If you liked Rehab, you can buy from here:

Természetes fényben (árnyékban) - Natural light (shade):



Mesterséges megvilágításban - Artificial light





8 comments:

  1. Ennek tengerszíne van :) Szép a mintával. Még soha senki sem írta, hogy neki bevált volna a Golden Rose géles fedőlakkja, de nekem az a kedvencem. Stamping decalhez is, jóóóó vastagon kenve, még soha nem szakadt el. A Sally Hansen kék kupakos fedője viszont nagyon vékony matricát csinál. Én a nyomdapárnán hagyom a mintát, kifestem, később megy rá a fedőlakk és lehúzom csipesszel, így jó szokott lenni.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi a tippet! Sally Hansen fedői elég hígnak tűntek eddig, velük eszembe sem jutott volna próbálkozni...

      Delete
  2. Hú, nagyon szép ez a lakk.. :O És a manikűr is mesés. :)
    A SV nekem nem vált be a decalhez, most egy sima Moyra lakkot használok, nem rossz, de nem is a legjobb. :S

    ReplyDelete
    Replies
    1. Örülök, hogy tetszik:)! Melyik Moyra lakkot próbáltad?

      Delete
  3. Gyönyörűséges lakk! *-* Én az essence quick dry-ját használom,ami kb a felénél besűrűsödik,de hígítással megoldható. az ára nem drága,mondhatni olcsó. Szép matricákat lehet vele csinálni,közepes vastag,bár a vékonyhoz jobban húz. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi! Legközelebb majd megpróbálom ugyan azt a mintát több féle fedővel, és akkor talán kiderül, mi felel meg legjobban decalozni.

      Delete
  4. omg)) this polish is amazing!
    kisses from ukraine :-****
    follow4follow??
    maliovanka.blogspot.com

    ReplyDelete
  5. gyönyörű ez a lakk, pedig nem, szeretem a világosabb kékeket, de őt szívesen elfogadnám! :) nézz be a kis kuckómba, van nálam díjad :) http://linalarousse.blogspot.hu/2015/10/dijat-kaptam.html#more

    ReplyDelete

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...