Thursday, April 23, 2015

Colours of Spring - lilac / orchid

Nem tartozik a kedvenceim közé egyik szín sem, de hát mire vannak a kihívások, ha nem arra, hogy egy kicsit kilépjünk a komfortzónánkból?




Sajnos harmadik napja itthon fekszem betegen és nyomom az antibiotikumot. Mikor épp tudok ülni, kb napi 2-3 órában akkor kihasználom és kis pozitivitással próbálok produktív lenni, azaz behozni a lemaradásom a kihívások terén vagy épp (mint most) időben posztolni. A manikűr nem teljesen úgy sikerült, mint szerettem volna, de első aquarelle tintes próbálkozásnak szerintem elmegy. A manikűr elkészülte utáni tanulságok és okosságok: 
- A England továbbra is az egyik kedvenc nem hivatalos nyomdalakkom (eddig mindegyikkel csodásan jött a minta, szín, holo, ami csak kell)
- Mivel kentem egy réteg fedőt a sima alapra, utána még egyet a nyomdázásra és csak utána használtam a tintet, úgy éreztem miniszendvicseket viselek az ujjaimon (alaplakk, M.O. két rétegben, fedőlakk, nyomda+fedőlakk, tint+fedőlakk azaz összesen 6 réteg, ha nem számolom az Kaleidoscope lakkot, már pedig az sem lehelletvékonyan eredményezett ilyen színt) 6 réteg körömlakk már nekem is sok egy kicsit, valami alternatíván kell dolgozni.
Az biztos, hogy a következő alkalommal olyan mintát költök ki, aminek rendesen van kerete, mert bár távoltól még talán kellemesnek is mondható az összkép, közelről nagyon nem tetszik.

Amiket használtam:
Orly Bonder alaplakk (Perfect Nails)
Models Own Grape Juice (Models Own link)
MoYou London Tropical 12 (Nailland, MoYou, Hypnotic Polish)
A England Crown of Thistles ( Nailland, Hypnotic Polish)
Kaleidoscope by El Corazon Aquarelle Tints 11 (Hypnotic Polish)
Seche Vite fedőlakk (Nailland, Hypnotic Polish)






Nézzétek  meg a többiek munkáit is:)

24 comments:

  1. Jobbulást. Nálunk is dögrováson van a család, száguldunk a táppénzes napok irányába. De még tartjuk magunkat egyelőre. De hát ez nem szokott jobb lenni, ugye.
    A mani fantasztikus, én is szeretek A-Englanddal nyomdázni, meg úgy általában is imádom a lakkjaikat.
    Gyors gyógyulást kívánok!

    ReplyDelete
  2. Jobbulást! :)
    Nekem is nagyon tetszik a manikűröd, csodás ez az A-England lakk. :)

    ReplyDelete
  3. Jobbulást!

    Nagyon szép lett, csodás ez a minta. :)

    ReplyDelete
  4. Jobbulást, szép manikűr! :)

    ReplyDelete
  5. Gyönyörű színek, jobbulást kívánok én is!

    ReplyDelete
  6. Jobbulást Zsóka! :) A mani nagyon szép lett, ez az A-England egyszerűen gyönyörű! Egyetértek, nyomdázáshoz nálam is kedvencek. :)

    ReplyDelete
  7. Jobbulást kívánok! Nekem nagyon tetszik a mani, gyönyörűen csillog! Viszont a hat réteg tényleg nem semmi, kíváncsi vagyok mennyire lesz tartós! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. köszi:) lemostam nem sokkal később, nem vártam meg hogy óriás lemezekben pattogjon:D

      Delete
  8. Juuuj de gyönyörűek a képek, és még ennél is szebb a nyomdázás :O *-*

    ReplyDelete
    Replies
    1. A Englad lakkokl egy álom nyomdázni, meg hát MoYou pecsételővel is:)

      Delete
  9. Szép lett a nyomdázás! jobbulást! :)

    ReplyDelete
  10. Nagyon szép mind a két lakk, és a minta is szuper. :)

    ReplyDelete

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...