Thursday, June 19, 2014

Back to blogging!

Sziasztok!

Szinte bele sem merek gondolni, hogy mikor írtam utoljára... Csúfosan félbehagytam a horoszkóp kihívást (pedig olyan jó kis szűz és halak elképzeléseim voltak), a Disney-be meg éppen hogy csak belekezdtem. Nem tervezem "privát" morzsákkal fűszerezni a blogot, de most az egyszer azt hiszem belefér, de csak mint magyarázat hosszas eltűnésemre.



Párommal nagyjából egy éve kerestünk lakást, sokáig sikertelenül. Rengeteget megnéztünk, mindegyikkel volt valami baj, mert ugye az ember gyorsan, olcsón és jót nehezen talál... Ha maximalista, akkor meg inkább legyen olcsó és jó, viszont vár a megfelelőre (ezek voltunk mi). Mikor már kezdtük feladni, találtam egy lakást, ami képek alapján annyira nem nyerte el a tetszésem, de jó helyen volt, kellemes paraméterekkel és az árat is szimpatikusnak találtuk. Gondoltam ezt az egyet még nézzük meg, egye fene. Szerelem volt első látásra!!! Egy héten belül már kötöttük is a szerződést - ami utána jött az nagyon sűrű volt és kimerítő, aki már túl van lakásvásárláson, költözésen az tudja milyen.

Mikor realizálódott bennem, hogy IGEN, végre költözünk, akkor döbbentem rá, hogy ehhez bizony sokat kell majd pakolni. Könyvek dobozba, ruhák nagy zsákokba, eddig oké. Na de hogyan lehetek biztos benne, hogy a LAKKJAIM épségben átvészelnek mindent ?!?! Az előző költözéskor még csak 30 lakkom volt, azt nem volt nehéz szállítani. Azóta a kis gyűjtemény nagyjából hússzorosára nőtt, és rájöttem, hogy ipari mértékű szállítmányozás van készülőben.

Szerencsére  nagyon-nagyon-nagyon nagy segítséget kaptam a Naillandes és Flormaros lányoktól akik gyűjtöttek nekem olyan kis dobozokat, amiben az árut kapják. Ezt a csatornát felhasználva is
Köszönöm nekik, hogy segítettek :)

 Mikor megvoltak a dobozok, izgalomtól álmatlan éjszakáimon csak pakoltam, pakoltam... A kis dobozokat persze "nagy" azaz cipős dobozokba pakoltam, hogy tuti ne legyen bajuk. Alig 4 este alatt mindent bepakoltam, és készen is álltak a szállításra, összesen 15 változatos méretű és színű cipős dobozban.

Sajnos így is megtörtént a borzalom: 2 lakkom eltört (Essie In Stitches, ami azért valljuk be nem egy pótolhatatlan szín és Essence Gagalectric). Sajnos az első üvege szilánkosra tört és "vérével" fürdette 5 utazótársát, ezt a balesetet nem volt szívem lefotózni... Az essence lakknak egy az egyben letört a kupak az üveg nyakával együtt. A törési arány szerintem még így is elég jó, és örülök neki, hogy nem szívemhez közelebb álló lakk lett az enyészeté.

Ami viszont nagyon feldobott, hogy már az lakásban tett első látogatáskor tudtam, hogy itt bizony lesz helye lakkos polcnak. Tervek szerint két felületet birtokolhatok, ahova összesen legalább 25 méternyi polcot tudok majd felszerelni. Nemsoká irány az OBI és Praktiker a hozzávalókért!

Valami ilyesmire gondoltam, csak szélesebb kivitelben. Az előző polcomnak pedig találtam egy kedves, szerető új gazdát :)
Amíg nem készülünk el a polccal, addig maradnak cipős dobozban a lakkok - persze a kedvenc 30-40 darabot kiválogattam hogy kéznél legyen ebben az átmeneti időszakban is.

forrás:
http://www.lauraemma.com/2012/03/diy-wall-nail-polish-rack.html




Ti hogyan tároljátok a lakkjaitokat? Ha posztoltatok már róla, szívesen veszem a linket kommentben, illetve várom a jó tanácsaitokat az elrendezéssel kapcsolatban: szín, márka, kollekció vagy finish szerint legyenek majd kipakolva?

No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...