Sziasztok,
Mikor megvettem ezt a csodás lakkot, már akkor elhatároztam, hogy karácsonykor őt fogom viselni.
Azóta már egyszer felkentem, alap- és fedőlakk nélkül... Tudom, ilyesmit nem csinál senki, aki kicsit is törődik a körmei állapotával, de nagyjából fél órás késésben voltam és nem akartam pucéran hagyni a körmeimet egy céges karácsonyi bulira - főleg ha már fél tucat kolleginának festettem aznap piros körmöket. Rettegve kentem fel, és 2 napig rajtam volt a para, hogy majd alaposan befog mindent, de szerencsére nem így lett. 2 darab vattával és teljesen reális mennyiségű lemosóval simán lejött minden, semmi nyoma nem maradt. Ez december elején történt, azóta naponta kacsintgattam az üvegre " tudod ám, hogy Te meg én még idén még egyszer... " Szerencsére a körmöm is megnőtt, nem kalimpálok takarítás közben így megúsztam törés/szakadás nélkül az elmúlt heteket. Eredetileg nyomdázni is akartam, de nem volt szívem bármit is hozzáadni ehhez a csodálatos lakkhoz.
Tudom, hogy már sokan osztották meg a véleményüket és képeiket, de nem tudom szó nélkül hagyni, ami ebben az üvegben történik. (Edina, Suzie, Rita, Erzsi és Zsozsó posztjait olvastam, de biztosan többen is írtak, ha kifelejtettem valakit kérlek linkeljétek kommentben:))
Üveg: lapos, szögletes, a név és egyebek matricával megoldva, de így sem veszít eleganciájából, és már megtaláltam a tökéletes lakkozós pozíciót is, amikor nem akar felborulni.

Kupak: egyik kedvencem, nagyon szeretem, hogy nem csúszik, nem mütyür de nem is fakanál méretű így egy álom lakkozni vele
Ecset: lapos, tömött, puha, szögletes véggel, egyszer sem
Szín/Finish: narancsos piros jelly holo pelyhekkel - odáig vagyok és vissza
Textúra: t-ö-k-é-l-e-t-e-s
Fedés: 2 réteg
Ár: 3490 Ft
Annyira gyönyörűűűűű <3 Jó választás Karácsonyra :) Nekem egyelőre még más van a körmömön, de lehet hogy este, az ajándékok bontása után, de még alvás előtt felkúszik majd ő ;) Ja és pacsi, amiért a te körmödet sem fogja be! Jó dolog ufónak lenni :D
ReplyDeleteJa és a legfontosabb: boldog, boldog karácsonyt!! *_*
Ma és holnap O'Hara, vendégeskedésre Bridget lesz, de én nyomdázni fogok a gyűrűsujjra. Szilveszterkor Black Saint-Sinner Lady párosítás lesz rajtam :) Kellemes ünnepeket!
ReplyDelete